Sveti – nyári tábor

Sveti – nyári tábor

Jól sikerült. A parton forró nyári melegben bágyadt az ember, a tengerben jól esően felfrissült a lélek. Ugyanakkor precedens értékű is volt a túra, ami egy-egy vaciláló búvártársnak köszönhetően megfogalmazódott: soha többet ilyen szervezés nem lesz!

Úgy érkeztünk Sveti Marinára, hogy a határidő naplóm ott feküdt a mellettem lévő ülésen. Aktuális dátumnál kusza firka jelezte, hogy a névsor és a szállásfoglalások evolúciója még a leutazás közben is több mutáción esett át. – Egy kis időt kérek hölgyem! – mondtam a minket elszállásoló Irenke néninek. – Át kell gondolnom, hogy ki mikor érkezik, hány éjszakára és hogy hol fog aludni!
Ez a stádium valószínűleg a szervezők rémálma, egyfajta töréspont, amikor megfontolás tárgya, hogy biztos egyszerűbb dolog kertészként növényekkel foglalkozni, vagy kazánkovácsként ütni a vasat. Szóval, más direktívákon keresztül kell kommunikálnunk a jövőben, hogy a tépelődők is megértsék! A túra végére elsimítottuk a hibát, köszönhetően a föníciai gyógyírként is emlegetett modern EURók nyugtató hatásának. Köszönetnyilvánítás jár azoknak, akik az első pillanattól az utolsóig kitartottak szándékaik mellett! Merülni jó alapon, szuper túrát zártunk, ahogy a képek is tanúsítják. Bővebben:

A campingezés teljesen átalakult. A placcon modern lakóautók és pár komfortos sátor adja a tábor jelleget. A komfort növekedett, miközben megmarad a közös helyiségek repertoálja. A családok kedvéért egy elkerített babaszektor is helyet kapott, árnyékolt kismedencével, napozóval és animátorokkal. (utóbbiak csak annyira voltak gyerekbarátok, mint mondjuk Tom & Jerry…) A beach bár, mint felnőtt szektor nappal a nagy gyerekek harctereként élt pezsgő életet. Reklámfotón a medence, polgárpukkasztó luxuspanorámával a kéklő tengerre és persze a Kersub csapata. Na, ez a fotó nem készült el idén, mert kicsit  beijedtünk, mintha iszonyú balhé lett volna a leképezés, de így a közvélemény morális morgása nem hullhat ránk.

Mint külső appartmanosok kiválóan élveztük az objektum komplexitását: medence, strand, bázis, merülőhelyek, büfé és bár… Több se kellett! Irány a víz, azaz először a Hausreef.

Hausreef jobbról, balról, Kanyon jobbra, balra, előre. Hausreef bázisra, vagy bázis előtt startolva ki a Hausreefre. Adott szituációkból két nagy kiszögelés és az ezzel járó  meredek, mélységbe süllyedő sziklafalak jelentenek élményt a merüléshez, otthont a durbincsoknak és más halaknak.

Kezdők szerencséje: Posseidon ott ül a parton és haragszik. Hogy ugye illetéktelenek zavarják birodalmát, aminek ajtaját igyekezne kitárni hűséges régi búvárai előtt… Már volt úgy, hogy bepillanthattam víz alatt vadászó kormorán merülésébe. Sok palack levegőt szívtam addig, túl voltam kétezer merülésen… Míg most, kezdő, második merüléses búvárok szeme előtt elevenedett meg egy csodálatos vadászjelenet.
Előttünk, apró ezüstös ékszerként villódzó, kis prédahalak préselődtek egy izgatott rajba. Együtt rebbentek, lélegeztek, igazi látványos koreográfia szerint, random manőverek sorozatával keltve kápráztot. Tökéletes, tudatos összhang, maga a harmónia. Néztük volna még sokáig, de hírtelen hyper sebességre kapcsolatak és egyetlen pontszerű objektum precizitásával, nyílvesszőként lőttek ki, lázárva a showműsort. Meglepő befejezés, gondoltuk elégedetten, míg a képbe a másik oldalról robbant be egy sebesen iramodó valami, egyenesen a halraj után suhanva. Egy vadászó kormorán, hullámzó mozgással, teljesen elnyújtott, úszó alakzatban. Egy madártól a delfinúszás előadása igazán paradoxnak tűnik, de mindenképp hatásos közlekedési mód. Ugyan a halak eltűntek, de madarunk még percekig ott cirkált körülöttünk. Mikor szembeúszott velünk, a tátott szájjal lebegő búvárokkal, akkor csak fokozódott a találkozás okozta élményhullám. Ezt nevezzük tehát, a kezdők szerencséjének, így túl háromezer merülésen… 

Lina. Rocs Cresnél, kb. 45 fokos lejtőn nyúlik valahova a mélybe, ahova hobbista nem fog lemerülni. Az utolsó kapaszkodó a parancsnoki híd, a konyhával, kéménnyel, simán a negyven méteres vonalall áthúzva. Ez már deep! Lassul az ember, elnyomja a fázás érzetét, másképp múlik az idő, másképp halad át a fény a retinán túl, a képek, képzetek elmozdulnak egymáson lágyan ahogy a nitrogénmámor dolgozni kezd az idegeken. Több hajónyi búvár ostromolja a mélyen fekvő objektumot, felzavarva a hullámsír rideg nyugalmát. Egy négy fős csapat trappol szembe velünk – gyakorlatilga térden kúszik több búvár, egyikük lábára két-két kg súly van rögzítve, bár így is függőlegesen közlekedik – gyalogol a fedélzeten! A tudatosság, a merülni tudás teljes hiányával küzdve kepesztenek, zúznak maguk körül. Brrrrr! Mások dupla palackok biztonságát, stage palack tartalmával megfejelve méltóságteljes szólóval merülnek. Mint, mikor két cápa kíséri egymást, ugyanaz a faj, de két teljesen különálló egység benyomásást keltik. Sokan vagyunk hírtelen, egyszerre. Csapatommal azért beereszkedünk a fedézet alá, be a hajó gyomrába. A lámpa fényében megelevenednek a színek, a kátvány pedig… igazán sajátos, a lélegzet bennragad. Jó itt, a roncs lenyűgöz, nyugalma mint egy burok magába ölel.

Időnk kevés, a búvárkompjuterek jeleznek. Kell emelkedni, deepstop, majd emelkedés. A sziget lábazata ideálisan emlkedik, a kis gallér pedig tagolt, napfényben fürdő, sziklás-halas pihenőparkot kínál a denitrogenizáló búvároknak, mindenki megérkezik, ki balra, ki jobbra, de a hat méteres sáv mindenkit megállít. Sok levegőnk van még, bejárjuk a peremzónát, ami tudatos kivárás. Várunk a barlangra. Hogy mi legyünk ott, egyedül, nem a nyakunkba lihegő búvárokkal küzdve a látványért. Ki is vártuk a sorunkat, felfedezve egy kis kertecskét átbújóval. Szerencsénk akadt, mert a barlang küszöbéig jutott csak mindenki. Mi viszont tudatosan bementünk, sőt, a felszínre buktunk a belső oldalon. Hárman elférünk, annyi a hely. Délután, mikor a Nap magasan áll, ez az üreg napfényes ablakként nyer megvilágítást innen. Most, sötétbe borulva minket várt. Édesvízzel jelenlétére utalt a felszín közelében érzett hideg, amit a buborékok máris összekertek a sós vízzel. Az eredmény? Tökéletes homály, mintha valami 20 dioptriás lencsébe pislognánk. Jó nekünk, nem rontották le az élményt előttünk, ami az utánunk jövőknek ugye nem adatna meg. Valószínű legalább fél óra kéne, hogy minden visszarendeződjönk, lenyugodjon újra.

Érdekes, hogy egy német búvár nem merülhetett. A történet egyszerű: van merülőtársad? – kérdezte a bázis embere. A német, aki néma csendben utazott vagy egy órát, megvonta a vállát. A bázis vezető meg kihírdette: ha nincs senkid, akkor nem merülsz! Mi hárman, egy csapat. Jaki, Sanyi, egy pár duplákkal. A négy fős német csapat egy csapat. A solo német, senkihez nem tartozik, nem merül! Így le is vetkőzött, maradt a hajón! Legyen ez példa, az egyedül merülni szerető, magányos farkasoknak, hogy egyedül nincs merülés!

Felsentor. 

Teljes spektuma a merülésnek. Fal, barlang, mélység, alagút, roncs… Látványos, főleg, hogy egy fürt cápatojás fityeg egy pompás vörös szivacstelepen. A tojások frissek lehetnek, lámpával átvilágítva látszi a bennük rejtőző kis kezdemény. Szeretem Felsentort!

Sveti Marina bizonyította, hogy érdekes, látványos és elérhető úticélja a Kerasubos favoritoknak.

Még visszatérünk egy valamikori következő nyár során.